Úgy gondolom, egy friss blogot bemutatkozással érdemes kezdeni. De legalább valamiféle magyarázattal, hogy miért is írkálok én.

Nos... Egy út elején tartok, tartunk. Az életünk, és eme blog szereplői a Férj, a Gyerek, és én, a Feleség/Anya.

A Férjről nemrég kiderült, hogy hemokromatózisban szenved (erről a betegségről bővebben a Hemokromatózisos Betegek Egyesületének oldalán találhattok információt, de a jövőben én is megosztom a mindennapjaink tapasztalatait). A kezelések mellett viszonylag szigorú, vasszegény diétát kell tartania, ami elég nagy fejtörést tud okozni a hadtáposnak, azaz nekem. Főleg, hogy mióta megtudta, hogy "nem ehet" mákot, feszt mákostésztát enne...

A Gyerek egy 13 hónapos tündér, aki fényevőként kezdte pályafutását. Értsd, szinte semmi táplálékot nem volt hajlandó magához venni, még a tápszerből is csak újszülött adagokat fogyasztott. Ám mióta az Apja étrendjét követi, habzsoló funkcióba kapcsolt, és öröm nézni, ahogy eszik. (Mielőtt valaki a gyámhatóságot hívná, természetesen a Fejlődő Szervezet nem táplálkozik kizárólag a vasszegény diéta szerint, csak a neki külön főzött vasban gazdag étkekről szóljon más blog :) )

A Feleség/Anya pedig egy aggódó asszony, aki -még- nem kívánja eltenni láb alól hites urát, ezért a tőle telhető legtöbbet megteszi azért, hogy a kezelések hatásosságát a megfelelő étrenddel támogassa.

Őszinte leszek. Fellángolás-szerűen szerettem főzni mindig is. Hosszú időn keresztül kerültem a konyhát, csak néha csődültem be összeütni valamit, vagy ha megcsípett valamilyen bogár, akkor nagyobb főzéseket rendeztem. Amíg hajnalban elmentem dolgozni, és késő délután hazaértem, gyakran csak szendvicset dobtunk össze, vagy a kényelmes mirelit kaját, hétvégente pedig ha kedvem volt, kipróbáltam egy-két receptet. Ám most itthon vagyok a három tagúra bővült (illetve 4, mert a Kutya is a nevünkre van anyakönyvezve) családommal, és be kellett látnom; a Gyereket nem etethetem mindenféle műkajával, és a feldolgozott élelmiszerek sem tesznek túl jót egy vasfeldolgozási zavarban szenvedő férfiembernek.
A fent leírt konyhai affinitásaimból kiderülhet, hogy ez nem lesz egy hagyományos értelemben vett gasztroblog. Nincs légkeveréses sütőm, csak egy 2000 éves Vesta gáztűzhelyem. Nincsenek kerámia késeim, csak t.szkósak. Nincsenek svájci lábasaim, csak svájci hamisítvány lábasaim, amit román árusoktól vettünk. Nem tudok filézni, nem ismerem a hangzatos gasztrobubus szakszavakat, és nem tudok mesterien tálalni. Be kell osztanunk a jövedelmünk, így igyekszem megfizethető, de finom ételeket készíteni. Sokszor vallok kudarcot, mert nem úgy sikerül egy-egy étel, ahogy a fejemben élt róla a kép. De igyekszem, és szeretettel csinálom, így remélem, nem nyúlok nagyon mellé.

A blog indításának másik célja az, hogy ha más is hasonló helyzetben éli mindennapjait, talán ihletet kap egy-két receptből, vagy ha épp azon gondolkozik, -mint ahogy én teszem minden (más- vagy harmad)nap- hogy mi a fenét is főzzön egy "bronzdiabéteszesnek", akkor talán segítségre lel itt.
Ezen felül reménykedem, hogy talán hozzájárulhatok ahhoz, hogy ezt a ritka betegséget (ami nem is olyan ritka, hisz hozzávetőlegesen minden 200. embert érinti hazánkban, csak nem törődnek vele, hisz általában csak a vashiányt kezelik, a vastöblettel sajnos nem foglalkoznak) tudatosítsuk az emberekben. Mi még újoncok vagyunk ebben a világban, de örökké hálás leszek annak az orvosnak, aki elküldte a Férjet genetikai vizsgálatra, mert emelkedett vasszintet vett észre. Szóval emberek, nézessetek vasat!!!

Kép forrása